A Bababarát Kórház Kezdeményezés (Baby-Friendly Hospital Initiative) az 1990-es évek elején született meg válaszul az Innocenti Kiáltvány azon felhívására, hogy a kormányok biztosítsák a "Tíz lépés a sikeres szoptatásért" elveinek bevezetését és az Egészségügyi Világszervezet "Anyatejet helyettesítő anyagok forgalmazásának nemzetközi kódexe" ajánlásainak megvalósítását minden szülészeti intézményben. Bár a szoptatás sikere nagyon sok mindenen múlhat, tény, hogy az első napok ebben a tekintetben (is) különleges jelentőséggel bírnak. A kutatási eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy ha a szülészeti intézményben megfelelően támogatják a szoptatni kívánó anyákat, az mind a kizárólagos, mind a teljes szoptatás idejét jelentősen megnöveli. Míg ha a kórházi gyakorlat a szoptatás ellenében hat, az anyák gyakran már tápszerrecepttel térnek haza. A Bababarát Kórház Kezdeményezés célja, hogy olyan ellátási gyakorlatot alakítson ki a szülészeti intézményekben, amely minden részében védi, elősegíti és támogatja a szoptatást. Ahhoz, hogy a kórházi személyzet megfelelően tudja támogatni az anyákat a szoptatás megkezdésében, probléma esetén pedig hatékony segítséget tudjon nyújtani, elengedhetetlen az elméleti és gyakorlati ismereteket egyaránt nyújtó képzés. Éppen ezért írja elő a kezdeményezés általános feltételrendszere az egészségügyi dolgozók rendszeres továbbképzését. Egyesületünk tanfolyama megfelel az Egészségügyi Világszervezet és UNICEF által kidolgozott és 2006-ban átdolgozott képzési anyagnak. Továbbképzésünk ezen felül az Egészségügyi Szak- és Továbbképzési Bizottság által is akkreditált, amelynek elvégzéséért az egészségügyi szakdolgozók 7 kredit pontot kaphatnak. A tanfolyam során az általános feltételrendszer részletes átbeszélésén túl a hallgatók ismereteket kapnak a szoptató anyák hatékony támogatásához. Mire képes az újszülött? Mi a jelentősége az igényszerinti szoptatásnak? Szükség van-e cukros vízre? Mire jó a 24 órás rooming-in? Hogyan kerülhető el a mellbimbó kisebesedése, a mellek túltelítődése? Hogyan csökkenthető a sárgaság? Hogyan állapítható meg, hogy hatékonyan szopik-e az újszülött? Mit tegyünk, ha túl nagy a súlyesés? Mit csináljunk a síró vagy az aluszékony csecsemővel? Milyen információkkal érdemes ellátni az anyát? Vajon a bababarátság anyabarátságot is jelent? Hogyan lehet a tanultakat átültetni a gyakorlatba? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük közösen a válaszokat a tanfolyam során. A tanfolyamra kórházak, szülészeti intézmények jelentkezését várjuk.
A helyszín, időpont és egyéb részletek megbeszélése céljából keresse dr. Kun Juditot az oktatas@szoptatasert.hu email címen vagy a (20) 455-2313 telefonszámon! |